Óvodai szociális segítés

Winkler Noémi vagyok, pszichológus, pár- és családterapeuta jelölt. 2017 óta dolgozom a BÁRKA Kőbányai Humánszolgáltató Központnál felnőtt pszichológusként. Ez a tevékenységem 2018 novemberében egészült ki az óvodai- iskolai szociális segítő tevékenységgel, melyet helyettesítésben látok el a Gyöngyike Óvodában, valamint egy kerületi iskolában.

Az óvodában úgynevezett prevenciós tevékenységet végzek, ami megelőzést jelent. Ez az óvodába járó gyermekek és családjuk segítését jelenti olyan módon, hogy lehetővé váljon számukra az egészséges, kiegyensúlyozott egyéni és családi életvitel kialakítása, segítséget kapjanak szociális, anyagi vagy pszichés nehézségeikben, ezzel párhuzamosan pedig megelőzhető legyen a gyermekek veszélyeztetettsége. Emellett feladatom az óvodai dolgozók támogatása valamint a gyermekvédelmi jelzőrendszer működésének segítése is.

Az óvodában végzett munkám során rendszeresen látogatom a csoportokat, igyekszem sok időt fordítani a gyerekekkel való közös játékra, ezzel segítve egymás megismerését. A csoportok látogatása idején az óvodapedagógusokkal is konzultálok, ennek során a szakmai támogatás mellett aktuálisan felmerülő nehézségekről egyeztetünk.  

A csoportlátogatások mellett részt veszek csoportfoglalkozások szervezésében és megvalósításában. Jelenleg az óvoda pszichológusával együttműködve Bátorító csoport keretein belül foglalkozunk a szorongás témakörével, valamint a Nyugi Ovi Programot igyekszünk az óvodai életbe bevezetni. Utóbbi egy prevenciós program, amelynek célja az óvodai agresszió megelőzése.

A szülők számára heti rendszerességgel biztosítok fogadóórát. Ennek során bátran kereshetnek az óvodában felmerülő problémákkal, gyermeknevelési kérdésekkel, családon belüli nehézségekkel, szociális vagy anyagi problémákkal, tehát gyakorlatilag minden olyan helyzetben, amelyben úgy érzik, elakadtak és külső segítségre van szükségük. A konzultációkon a szülőkkel körbejárjuk az aktuális nehézséget és közösen végiggondoljuk a megoldási lehetőségeket. 

A szülők az egyéni fogadóórákon kívül találkozhatnak velem a számukra szervezett előadásokon és szülői fórumokon is, melyeken elsősorban gyermeknevelési kérdéseket járunk körbe.

Személyesen szerdán 8:00-12:00- ig vagyok elérhető  az óvodában, emellett bármikor megkereshetnek a gyongyikeszocialissegíto@gmail.com és a winklernoemi@bkhk.hu e-mail címen, valamint szükség esetén az óvodapedagógusokon és az óvoda vezetőjén keresztül is.